Kőszívből hússzívet- Szív és jellem
Gyakran mondjuk; "Tiszta szívet
teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!" Könnyű
lenne, ha Isten – mialatt alszunk - lenyúlna, kivenné a szívünket és betenne
egy másikat? Ez azért nem így működik. A szeretet témában már írtam cikket, de
ez most egy kicsit más irány, ez alapvetően a jellem, a szív állapotának
változásáról szól és arról, hogyan alakítja bennünk a hit a folyamatot, hiszen
adott a kijelentés; "Adok nektek új szívet, és új lelket adok belétek, és
elveszem a kőszívet testetekből, és adok nektek hússzívet." (Ezékiel 36:26)
Az elmozdíthatatlan
Vannak olyan problémák, érzelmek, szokások, sémák és igények, amelyek óriási kőként csücsülnek életünk bizonyos területein, a szívünkben. Sőt, az is lehet, hogy a szív öltötte magára ezt a kőszerű állapotot. Egy ekkora súllyal bíró szív életünk legnagyobb terhe lehet és sokszor úgy, hogy még élvezzük is a helyzetet. Többnyire egy centrumból indul ki; a szeretetlenségből, énközpontúságból, de más-más gyökere is lehet. Nőknél sokszor a sebezhetetlenség álcája is kiválthatja, de rengeteg oka lehet.
A kőszív egy bezárt állapot, bezárjuk a szeretet, az alázat és legfőképpen Isten előtt, aki közben folyamatosan kopogtat a szív ajtaján, de nem akarjuk felismerni. Amikor nehéz azt mondjuk: nem érdekel. Ez egy bezárás. Egy érzelmi védekezés. Mert így könnyebb. A könnyebb út tényleg könnyebb, ideiglenesen, de pont ez tol a zsákutcába. Isten meg azt akarja, hogy érezzünk, akkor is, ha nem tetszik, amit érzünk, akkor is, ha fáj, ha nem értjük, mert amit elnyom az ember, máshol ütközik ki, mert így keletkeznek a kövek. Egyesével rakódnak a szívre, mígnem teljesen megkövesedik. Ilyenkor fájdalmasabb a "kapargatás." 🚪
Amikor sokáig élünk egy rendszerben, akkor az a rendszer válik uralkodóvá. ⛓️💥 Az ilyen-olyan vágyak világában például mindig a személyes vágyak kerülnek előre, ez viszont egy idő után kiszorítja a szeretetorientált gondolkodást. A megszokott életvitel nem feltétlenül terhes, sőt, általában az embernek az a jó és természetes, ettől még a kőszív jelenség a legkedvesebb emberek életében is jelen lehet.
Szerető kőszív
A kőszív sok mindent jelent még; közönyt, ultimátum szabást, filterezést, címkézést, irányítási vágyat, vagy csak egyszerűen felszínes kapcsolatépítést. Ezek évekig is működnek, aztán egy idő után uncsi lesz. Sőt, legtöbbször az is uncsinak számít, ami nem olyan, mint amilyennek akarjuk, ami eltérő elvek alapján funkcionál.
Amikor az ember változni akar, változtatni, az nem sült galamb jelleggel érkezik meg. Aki meg nem akar, annak teljesen mindegy, hogy galambot, csirkét vagy békacombot eszik. Az emberek többsége nehezen köteleződik el bármi mellett, ami nem szolgálja úgy igényeit, ahogy elképzeli. 🛎
A szeretet nem ilyen. A szeretetben fontosabb az, hogy én adjak, mint az, hogy kapjak és ezt csak kevesen akarjuk. Mindig mindenki ugyanazt akarja? Majdnem. Ez attól függ, hogy a szív milyen állapotban van, mi uralja. Az ige azt mondja; "Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet." (Péld.4:23) Ha a vágy uralja és nem a szeretet, őszinte érdeklődés, akkor igazából nem vagyunk képesek mások javát szolgálni, nem biztos, hogy kialakul ez a kölcsönösség és ez a deficit az egyik oldalon biztos fájdalmas lesz.
A szív a központ és számomra óriási lecke volt az, hogy kicsit az életterületek is tükrözik azt, hogy mi van a szívben.
A szeretet választás…
Szóval igen, az embereknek vannak vágyai, mindenkinek, csak nem mindegy, hogy valaki a vágyat akarja, a dolgot vagy téged. A kettő között is vannak különbség. Választás vagy, vagy csak opció. Főszereplő vagy, vagy csak asszisztálsz valaki igényeihez. És lehet azon rugózni, hogy hát akkor te mégsem "mersz" stb.. ez nem erről szól…
Egy idő után megtanulja az ember, hogy nem mindegy mit enged be a szívébe és milyen gyorsan. A vágyak nem fektetik le a hosszú távú alapokat. Fontos, de alapnak csak ez kevés. Miért van az, hogy előbb vagy utóbb minden körnek ugyanaz a vége? ❄️
A kapocs nem a vágy, hanem a szeretet. "De ez rögtön nem megy." PONTOSAN! A szeretet bizalmat fektet le, ha megvan a bizalom, minden más jön, de nem úgy, hogy megfordítja az ember a sorrendet. Kapcsolatoknál látom ezt, hogy nincs felépítve, aztán valaki mindig megun valakit, hát… vajon miért? Ezt a kérdést sosem teszi fel senki magának. Közben meg évek telnek el… "De legalább addig is próbálkozunk..." Próbálkozni lehet, csak észre se veszik az emberek, hogy ugyanazokat a köröket futják. Az élet addig gördít elénk egy problémát, amíg nem vagyunk hajlandók konfrontálódni azzal.
Na és akkor az ember tudat alatt próbálja fixálgatni magát, hátha a következő esetben, a következő egyénnel fix is lesz minden, de a lélek fixálása belül indul meg, nem mások jóváhagyásával és ugyanazokkal a vágyakkal csak tovább mélyítjük a helyzetet, amikor meg már jól is esik, hogy ez berántott, akkor ez a természetes, meg az, hogy csak legyen valaki, mindegy hogy ki. 🌖
A vágy ebből a szempontból börtön, mert mindig ugyanazt kéri. "Nee, ez nagyon izé felfogás…" – persze, ha CSAK ez mozgat, akkor biztos. Aki magabiztosnak érzi magát ezen a területen, az csak tegye fel magának a kérdést, hogy utólag mikor szeretett igazán vagy hogy egyáltalán mit jelent a szeretet, mindezt úgy, hogy kihagyja belőle a vágy uralta részeket, a külsőségeket stb.…marad valami? Ha a válasz nem….akkor az a válasz. A szeretet nem tündérmese.
Isten "Szívátültetése"
A megkeményedett szív tehát akadály. A vajszív meg a másik szélsőség, amikor mindenre igent mondunk. Mindkettő a saját utunkban áll. A fő kérdés az, hogy az ember miről nem tud lemondani? Ott lesz valahol a kő is.
Isten ígérete világos; "Adok nektek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok nektek hússzívet." (Ezékiel 36-26) Azt hiszem, ő a szeretet, lehet ezért is alakul minden furán, amikor az ember másfelé keresget, mással töltekezik.
Ez a hit útján sok minden felszínre jön, hiszen Isten a "a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője", ebből kifolyólag ő látja a szívek állapotát is. Ahogy én érzem, az isteni szívátültetés sokszor észrevétlenül történik, az ember csak azt érzi, hogy valami megváltozott és már nem azt akarja, amit régen, legalábbis belül nem. Ezért nevezzük őt Istennek. Láthatatlan szívmunkás, aki ingyen foltozgat minket, titokban, tudatosan, hogy egy napon azt mondhassuk; " újra dobog a hússzívem."
Amennyiben érdekesnek találtad ezt a tartalmat, nézz szét az összes cikk oldalon, ahol más különlegességekre is bukkanhatsz!
