Egyszer

"Egyszer úgy kopoghatnál, mintha nem is te volnál, 

Aztán nagyot nevetnél, mintha mégis te lennél.

Egyszer eljegyezhetnél, gyémántgyűrűt vehetnél,

S akkor úgyis tehetnél, mintha tényleg léteznél..."

(Rúzsa Magdolna – Egyszer)

Rúzsa Magditól ez a kedvenc dalom, mert ez valami olyasmit ír le, ami bizalmat ébreszt az emberben, hogy valahonnan, valaki vagy valami érkezik. De nem biztos abban az író, hogy az, amire vágyik létezik. Szóval ez a dal tökéletesen leírja a nő lelkét. Leszámítva a gyémántgyűrűt, mert nem ez határozza meg a szerelem értékét.

A női lélek különösen sóvárog a szeretet iránt. Azt mondják a nő, akkor virul, ha szeretik, ha valamire hát erre legalább sikerült rácáfolnom az évek alatt, bár nem mindig. De az örök igazság az, hogy szeretve vagyunk, társsal vagy anélkül, Isten szeretett gyermekei vagyunk.

Gondolatok...☂️☂️☂️

Lélekben nagyon sok dolog boncolgatható, de szerintem nőként éberségre van szükségünk ebben a világban. Éberségre, hogy ne használjanak ki, ne törjenek össze, ne formáljanak át és még sorolhatnánk. Ez a világ nagyon jól elmagyarázza, mitől lesz valaki nő, erről volt szó egy másik cikkben is. De igazából nem vagyunk egyformák. Sok nő amellett dönt, hogy inkább választ valakit, aki mellett könnyebb. Könnyebb megélni, dolgozni, élni. Könnyebb, mert igazolja azt a rossz mintát, amit követünk és nem kell a fejlődéssel szembenéznünk. Néhányan pedig inkább az egyedüllétet választjuk hosszú évekig, mert fontosabb megtalálnunk azt, hogy kik is vagyunk igazán és azokat a dolgokat, személyeket, akik mellett önmagunk lehetünk. ☂️

Nem hiszek a fehér lóban, meg a hercegben, de abban igen, hogy Isten mindenből a legjobbat tartogatja szeretett gyermekeinek. Ma nem tudom, hogy vagyok képes ezt írni, szerintem ezen az egyik legextrémebben edzett nő vagyok, minden túlzás nélkül és a rossz dolgok csak közelebb vittek Istenhez. Mi mást tennék? ☂️

Biztos vagyok benne, hogy enélkül nem tudok élni és nekem ez nem egy egyszerű templomi ceremónia. Ezzel kelek és ezzel fekszem, ettől vagyok én, ennek hatására tudok alkotni, élni és ez olyan kicsit, mintha mindig egyszerre lennél nagyon szomorú és nagyon boldog. A hit a lételemem és nem vagyok képes hátra sorolni. Ha ezt megtenném, azzal az énem veszne ködbe. ☂️

Amikor azt hiszed, rendben vagy…

Éveken át abban a női önámításban éltem, hogy mindent megtanultam, amit kell és hogy igazából már egyedül is jól vagyok. Az én életemben az igaz szerelem éveken át egy ilyen utópisztikus állapot volt, ami mindent elsöpör, legalábbis ennyit láttam a szüleim sztorijából. Akkoriban még fogalmam sem volt arról, hogy ezért nap mint megdolgoznak, tesznek egymásért és hogy az ő házasságuk sem volt olyan felhőtlen. ☁️ De ha belegondolok, hogy 16 éves koruk óta ismerik egymást, még most is kellemesen beleborzongok. Jó példák voltak, abban, hogyan szeressen önzetlenül az ember. Nem voltak mindig tökéletesek, ahogy én sem gyerekként, de ebben nagyon jó példák voltak. 🌞

Édesapám mondhatni gyerekként megtört, nehéz gyermekkorából adódóan, ezért egy "szolgáló", mégis egyszerre tekintélyparancsoló férfi volt, aki meg tudta becsülni azt, hogy saját családja lett. Sőt, ő ezt az egészet csodaként élte meg. A szégyenérzet helyét néha észrevétlenül váltja fel a szeretet. Édesanyám sokgyermekes család tagja volt, apa meg a világ legjobb anyósát és apósát kapta. Családba került, igazi családba, ami neki azelőtt nem igazán volt. 39 év közösen. Hogyan? Ez a korosztály még képes volt erre, de ezek a dolgok ritkulnak. 🪻

Fiatal felnőttként élt bennem egy erős vágy, hogy ez megtaláljon 🌹, minden sarkon ezt kerestem. Aztán néhány csalódás után belekerültem, egy "ez ma már nem létezik" állapotba, miközben a szemeim előtt ott voltak a szüleim. Ez volt a legnagyobb árulás tőlem. Ha nem hisz az ember a szeretetben, hogyan hinne Istenben? Az igazi szeretet tőle ered. Még néha ma is azt gondolom, amikor érdeklődnek irántam, hogy csak beképzelem.💐

Utána már tényleg tetszett a szingli lét és azt vettem észre, hogy jól lekötöm magam és, ami a legfontosabb, a csendes percekben is, nem csak akkor, amikor pörgés van. De volt ebben sokáig egy ilyen "megszoktam" dolog, meg ez a "nekem nincs szükségem senkire", ami ugye az emberi ego átverése. Ma már nem teljesen gondolom így, de megtanultam Istent tenni az első helyre, mert ő biztosan nem megy soha, sehová. Ő mindig marad! Ő nem gondolja meg magát. Azt pedig még inkább tudom, hogy nem tudok Jézus nélkül élni. Hit folyik az ereimben és ettől függ az életem. ⚓

Ki merem mondani

Azt hiszem, ma már ki merem mondani, hogy nem akarom elnyerni a tetszését mindenkinek, nem akarok mindenkinek megfelelni. Még azoknak sem, akik elvárnák, lassan Isten "véleménye" lett a legfontosabb. 🪻Nem jó látszat kapcsolatokban élni, amelyben az ember nem lehet önmaga, vagy amelyben azt érzi, hogy "valami nem oké" vele. 

Nem akarok több olyan érdekbarátságot és egyebet, amiben nulla bíztatást kap a másik, amiben nem is nagyon tudunk miről beszélgetni. Amelyben rólad mindent tudnak, de te róluk semmit. Annyi önzésben volt részem, hogy sokáig azt gondoltam, nem létezik szeretet. És emiatt néha értékes dolgokat is leromboltam... ☄️

Mindenki csak akar valamit és erre mondhatjuk, hogy hát ilyen a világ, de ez nem egészen így van. A világ olyan, amilyenné mi tesszük, mi is alakíthatjuk a világunkat és másokét is. Az, hogy a barátoknak csak akkor vagy érdekes, ha izgalmas a program (tisztelet a kivételnek), az, hogy még a legsúlyosabb kríziseidben is manipulálnak, a velük magadról megosztott hírrel, vagy éppen mindig túl akarnak lenni rajtad, mintha sosem lennének elégedettek magukkal, az, hogy támogatás helyett, kiül az arcukra az irigység és még sorolhatnánk. 

Néha elszomorodtam, mert én minden apróságra emlékszem, mit és hogy szeretnek, de ha rólam van szó, meg mindig kellett kérdezni a dolgokat. Ma már kevés olyan emberrel találkozunk, akik minden apróságot megjegyeznek a másikkal kapcsolatban, Ez sokáig azt váltotta ki belőlem, hogy magam sem tudtam mit szeretek,.. aztán elkezdtem elvonulni, befelé fordulni, hogy megtaláljam..., mert mindig jó volt épp az, amit kaptam (és ez nem a hálátlanságról szól..). 🌬

Te mindig ott voltál nekik… régen így volt. Ilyen voltam, aztán abbahagytam azt, hogy az én energiám működtessen csak egy kapcsolatot. Megtanultam, amíg küzködsz nagy barát vagy, de amint elindulsz a pályádon felfelé, hirtelen valami változik. Mégis mi? Megmondom mi; az embereknek nagyon kevés aránya tud örülni a másik sikerének. Nem azért, mert rossz emberek, hanem mert nem elégedettek az életükkel. Ezeket nem szabad máson levezetnünk. De olyan is volt, hogy én léptem ki a képből 🏃🏾‍➡️, mert ezek összegyűltek bennem. Az emberség kétféleképpen mérhető; hogyan viselkedik akkor valaki, ha bizonyos szintű "hatalom" van a kezében vagy akkor, amikor pont rosszul megy neki. Ez a két kritikus pont. 

Tiszta, önzetlen szeretet, ami lent és fent is támogat. Ez egy másfajta kapcsolat. Megtanultam, hogy a legfontosabb dolgokat megtartsam magamnak, a családnak és ha eljön az ideje, meg tudom osztani másokkal, de azt hiszem életem krízisein sosem a barátok segítettek át, hanem Isten. Ez az egyetlen, stabil pont az emberek életében. Miért? Azért, mert mindenki más csak ember. 🌼

Szívből a semmibe, semmiből a gyógyulásba

Nem elégszem meg a "meglátjuk mi lesz" szlogennel, mert nem tudom, hogy ebben szeretet vagy egyáltalán tisztelet van-e. Megtanultam, hogy ne könyörögjek soha többet figyelemért, hogy engedjem az embereket az útjukra. Sokszor azt gondolták emiatt, hogy nem foglalkozok senkivel (olykor ez tud a legjobban fájni), pedig éppen ez jelzi az, hogy tiszteletben tartom, azt aki, hogy nem kényszerítek és manipulálok, hogy hagyom, hogy eldöntse mindenki, mit szeretne. 

És ezen az úton sokszor egyedül menetel az ember. Néha a csend az, ami kiált, néha a szív beszél, de az elme elzár és az érzelmek kiutat keresnek. Így kerültek érzelmeim Isten kezébe. Isten pedig, jó apához hűen, a legnagyobb várvonal és védőerő, aki lát és hall mindent és a maga módján tudat is velünk mindent.🚶🏿‍♂️

Ugyanakkor már azt sem érzem, hogy el kellene fojtanom az érzelmeimet, ahogy ennek a világnak a nagy része is él. Már nem érzem azt, hogy ütlegelnem kell magam lelkiekben, ahogyan azt sokáig tettem, amiért én gyengébbnek, kevesebbnek vagy másnak tűntem. Már nem érzem azt, hogy szègyenkeznem kellene amiatt, amit érzek, mert mindig lesznek olyan emberek, akik nem becsülik ezeket az érzelmeket, ezt a hozzààllàst. Nem érzem azt most már, hogy nekem kell mindent megtennem, azért, hogy szeressenek. Mert nem mindegy, hogy mindent megteszünk azokért, akik fontosak nekünk vagy hogy mindent megteszünk azért, hogy fontosak legyünk. Azt hiszem nem érem be szeretetmorzsákkal. Nem akarom egy életen át bizonygatni az èrtèkeimet, többé nem. Isten nem ilyen, ő azt mondja, amikor a helyünkön vagyunk, úgy szeretnek, azért, akik vagyunk. És talán… régen így éltem, talán régen emiatt betegedtem meg… 
 
Ugyanakkor nagy tükör volt nekem is ez az időszak, mert láttam, hogy én sem vagyok tökéletes, láttam hogyan csapódtak le a szeszèlyeim... Tényleg igaz, amit mondanak, hogy az ember kérdezze meg magától, hogy ha lenne egy gyermeke, hagyná-e, hogy randizzon egy olyan emberrel, mint amilyen ő maga. Hm ...

Persze,mindennek megvan az oka. Sokáig úgy láttam magam, mint egy nyűg. Minden nőnek volt valakije, mindegyik kisimult arccal járkált, én meg betegeskedtem. Ezzel a hazugsággal éltem. Ilyen áldozatként. Közben azt mutattam, hogy én is illek ebbe a világ által fabrikált nevetséges képbe. Pedig nem és nem is akarok, büszkén lógok ki a sorból, mert azokon a pontokon, ahol csak Isten volt, nagyon sokat tanultam. Elszigetelődtem, sokáig csináltam ezt, mert terhes volt a világ, ahogy kicsit mindenkinek. Érzelmileg terhes, mégis a nehezebb utat választottam. Akkor is, ha az érzelmeimet az emberek nem a lelkük, hanem az egojuk táplálására használták. Akkor is ha vicc volt másnak. A világ tudja hogyan kezelje bohócként az érzelmeket, de nem kell hagynom többé, hogy beléjük tapossanak, hogy világgá kürtöljék. Isten azt tanítja, nem szabad az ilyesminek szégyenérzetet kiváltania belőlünk...

Tini koromban nagyon szépen belefutottam a legrosszabb érzelmi játszmákba, amelyek le is rombolták az önbecsülésem, aztán a huszas éveim elején ebből kiszálltam, Rögtön jöttek olyan találkozások, amelyeket fejben másnak könyveltem be, de lélekben ugyanott hagytak... Amikor először észre se akarsz venni valakit, mert még a régmúlt nyűgjét rázod le magadról, aztán mégis sikerül néhány alkalom után rá figyelni. Aztán haraggal végződik, majd sok-sok idő után kegyelemmel. 

Talán az egész esetből csak annyit tanultam, hogy régen, nagyon régen, azért imádkoztam, hogy küldjenek valakit, aki elfeledteti a múltat, de ez a dolog nem járt sikerrel, akkor is összetört valami. Így most sok-sok év távlatából, amikor sokan csak nevetnek a nyíltságomon, inkább mást kívántam; teljességet, bármit is jelentsen ez. Nem azt, hogy jöjjön valaki más, mert közben jött Isten és ő megmutatja az ember értékét. :) A szavain keresztül és más emberek által is. Azért, hogy aztán egy világnak mutathassam meg, mit jelent hinni. :) De ami a legfontosabb, rájöttem, hogy a szív nem játékszer ès hogy a szívemet Isten tartja kezében. A döntés joga az enyém, kit engedek be. Nem azt szeretik az emberek, aki jó hozzàjuk, hanem a vágyakat, amit kivàltanak belőlük.

Hiszek-e az első látásra dologban? Persze. Bár abban nem, hogy interneten szúrja ki az ember valaki képèt. 😅És általában nem első, hanem a sokadik látás vonz. Néha úgy érzed, mintha ismernèd valahonnan az illetőt, de ez azért baràtsàgoknàl is előfordul. De azt hiszem a bizalom elnyerèsèhez több kell, mint egy helyes arc vagy fordított esetben egy hosszú comb. Az embereknek olyan nagy szenzáció, ha valaki mélyebben él meg mindent, hogy nem tudják elképzelni magukat hasonló helyzetben. Ahelyett, hogy  még ilyenkor is egozunk, gondoljunk bele, hogyan nézhettek ki emberek az ego tùloldalàn. Nehéz, de megtanulható, azt hiszem. Talán néha csak traumák és sérelmek köteléke élt bennünk..m

Ne ítéljünk, hogy ne ítéltessünk

Az áldozatmentalitásnak két oldala van; először is nem szabad ebben a tudatban maradni, bármi is váltotta ki ezt nálunk, másodszor; ne higgyük el az embereknek az ellenkezőkét! Igenis van ilyen! Amikor megbántanak vagy megbetegedünk, akkor tetszik vagy sem, ennek az áldozatai vagyunk! Nem mi választottuk ezt, nem tehetünk róla és nem vagyunk egyformák. Azok az emberek, akik megszólják, hogy ha valaki ezt megéli és áldozatmentalitás szavakat dobálnak rá, vagy az érem túloldalán vannak vagy fogalmuk sincs róla milyen a helyzetünk, mit éltünk meg, mi meg nem tartozunk ezeknek az embereknek számadással. 

Még fiatalon találkoztam olyan jómódú emberekkel, akiknek a betegeskedő ember negatív volt és akkoriban minden ilyesmit magamra vettem. Míg egy kedves ismerősöm azt mondta; "csodálom a kitartásod, azt hogy ezek után is a csodákról beszélsz." Persze ő tudta a sztorim minden apró részletét, és tulajdonképpen akkor jöttem rá, hogy nagyon is pozitív ember vagyok. 🫸🏻 Az igazi hit nyomás alatt formálódik, az igazi hit az, amikor a tények, a tünetek ellenére hiszünk a változásban, s azt tudtam, hogy ezt nem magamnak, hanem Istennek köszönhetem. 

Sokszor csak azt mondják, az élet megy tovább, te miért így vagy úgy csinálod.. az a helyzet, hogy vannak különféle súlyú pofonok az életben... a sorozatos pofonok, főleg ha az ember egészségét érik, nem annyira egyszerűen kezelhetőek, mint bármi más. Az emberek empátiája talán még nem ért el erre a szintre... de ezért nem szólhatjuk meg őket, egyszerűen, nem tudják ez milyen. 

Mert bármennyire is furcsa ebben a blogban ilyet írni; az emberek nagy részét az sem érdekli, ha a földön csúszunk. Miért? Azért, mert a saját problémáikkal vannak elfoglalva. Ez így van rendjén, de én szeretnék, a megélt tapasztalatokból, valami újat létrehozni és ezt átadni másoknak, hátha segítséget kaphatnak. Még akkor is, ha én ezt nem kaptam meg. Hogyan lehetséges ez? Isten fényében meglátjuk, hogy a problémáinkon túl más is létezik. A fájdalmak gyógyulása olyan magokat ad a kezünkbe, amelyet elültethetünk mások szívébe. 🩷 Azt hiszem ez és hogy beszélek erről, már a gyógyulás jele és bízom benne, ez másnak is ösztönzés lehet. 

A női lélek gyógyulása 💔💔❤️❤️

Szóval hosszú évekig magamat sokáig egy kevésbé vonzó, kevésbé szeretetre méltó nőnek láttam, s addig, míg más hölgyek szexuális kalandokkal, kapcsolatok váltogatásával (nem ítélkezés, csak példa a problémák "kezelésére", elnyomására), státusszal és ranggal próbálta kipótolni (amire a legtöbb férfi tapad is), addig én odafordultam Istenhez az igazi válaszokért. Nem tudtam aranyos nőként viselkedni, mert én a túlélesre rendezkedtem be, mert nem volt természetes, hogy törődtek velem, mert nem a gyógyulással voltam elfoglalva. 💔

A 21. században, ahol oly sokat papolunk az elfogadásról, mégis az érzelmek gyengeségnek számítanak. Szerintem ebben van a legnagyobb erő és ma már büszkén vállalom és mutatom majd be a jövőben, hogy mi született ebből. Néha elég csak kimondatlanul szabadjára engedni ezeket és megnézni, ki mire használja az érzelmeinket. Ma már, ha egy férfi más nőtársaimat hozza fel nekem példának azt mondom, csak tessék, mehetsz vele! Ha egy barát úgy gondolja, megváltoztam, annyit mondok; nem, csak megértettem valamit. Hívőnek lenni, azt jelenti, hogy átadunk a hitből, de nem úgy, hogy közben elfogyunk. Ha Isten tölt fel minket, akkor legalább adni képesek vagyunk. 

Mára tudom, hogy belül kell keresgélni, ha válaszokat akarunk, ugyanakkor azt is el kell fogadnunk, hogy bizonyos dolgokra sosem kapunk választ, vagy lehet, pont ez a jele annak, hogy már kaptunk, csak nem akarjuk észrevenni azokat. A szív néha belelát olyat a dolgokba, ami nincs ott.  Ha pedig az ember a megbocsátást az életében a másik bocsánatkéréséhez köti, akkor sosem lesz szabad, mert ezzel hatalmat helyez a másik kezébe. Azt hiszem a harag tud a legnagyobb kárt okozni lelkünkben és testünkben is. Ha kegyelmet gyakorlunk, az nem a naivság jele, azt mutatja, hogy szabadok vagyunk, mert nekünk nincs szükségünk ilyen terhekre és pontosan látjuk, hogy ezek nem a mi lelkünk terhei. Bennem már nincs harag, amiatt sem amit én tettem, amiatt sem, amit mások tettek. ⛓️‍💥

Szeretni sosem azt jelentette, hogy birtoklunk valakit, hanem azt, hogy szabadon engedjük. A szeretet megadja szabad döntés jogát. Ennyi év kellett mire azt tudom mondani, nem a nagy l'amour-t keresem, hanem Istent és ha társról van szó, akkor férjet, hogy 3-5 éven belül saját családot akarok, hogy kell a béke és olyan szeretet, ami komolyan veszi minden szavam, nemcsak üres fecsegésnek hallja. Mert a "meglátjuk mi leszből" nem lesz család… És ma már sok mindenért, de ezekért imádkozom, és tudom, hogy valahol, valaki, ugyanezért imádkozik, valaki, akinek már elege van minden másból, aki megunta a játékokat, a más nőkkel való összehasonlítgatást stb. 

Nehéz leírni azt a szeretetet, amikor fontosabb mások boldogsága mint a miénk, mégis meghúzzuk a saját határainkat és az önszeretet is jelen lehet. Hogyan? Úgy, hogy ez általában kölcsönös. A szeretet egy tánc, a tánc pedig a kitartásról szól. Nagyon sokáig impulzív, szenvedélyes ember voltam, de rákényszerültem arra, hogy kordában tartsam az indulataimat. Sokszor mondják, kövesd a szíved, de én ma már ezzel óvatosabban bánok. Eddig ugyanis abból nem sok jó származott nekem. Talán valahol él valaki, aki társat, feleséget és egyszerre legjobb barátot lát a pàrjàban, akivel nemcsak a szexualitásra vágyik, hanem az ölelésre, a bìztatàsra, arra, hogy meghallgassàk, arra, hogy ő is meghallgasson mást, arra, hogy a zaj mellett a csendet is akarja. Sőt, még olykor a nehézsègekre is, amelyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy közelebb és közelebb kerüljenek egymáshoz.✨

Az igazság az, hogy a szív néha csalóka, olyan dolgokat is lát, ami nincs ott, azért, mert látni akarja. Fontos, hogy az ember szíve mit érez, de nem mindig ez a szeretet elsődleges mércéje. Az érzéseink egy nagy részét ugyanis a vágyaink gerjesztik. Sokkal lényegesebb azt nézni, hol vagyunk otthon, hogyan bánnak velünk, mert hosszútávon ez tart meg, nem a vágy. A szeretet útja nem a legkönnyebb út, sőt, néha pont olyan irányt szab, ahol kénytelenek vagyunk fejlődni.

A szeretetben ugyanakkor minden ember énje kibontakozhat. A hit nekem életmódommá vált és fontos, hogy ebbe a szeretteimet is belevonjam, hogy ez ne álljon távol tőlük, de ezt ráerőltetni senkire sem lehet.

A kereszténység körében pedig megvan a dolgok rendje és nem biztos, hogy minden ember egyformán kezeli az ezzel járó nyomást, ennek nem tehetünk ki másokat azért, mert mi ebben hiszünk, ezt választottuk. Isten útján minden ember másféleképpen menetel. 

De talán, amit a legjobban megértettem az az volt, hogy nem lehetek mindig önző. Mindegy, hogy mit akarok, de ha tudom, hogy éppen olyan döntések előtt állok, amelyekbe nem szeretnék másokat belerángatni., akkor inkább a távolságra szavazok. 

Megtanulni szeretni

Megtanulni szeretni rájöttem, nemcsak azt jelenti, hogy másokat szeressünk, hanem magunkat is és ez sokszor a legnehezebb. Annyi felől megkapja az ember, mit nem csinál jól, miben hibázott, milyen gond van vele és még sorolhatnánk, hogy elfelejtjük kik is vagyunk igazán, elfelejtjük szeretni azt, akik vagyunk. Meghúzni a határokat, nem csinálni azt, amit mindenki más, de ami a legfontosabb, nem bántani magunkat azért, mert más úton vagyunk, hanem hagyni, hogy megéljük ezt. Könnyűnek hangzik, de nem mindig az. Szóval, néha fájdalmas volt a lecke, de legalább megtanultam mi az, hogy önszeretet. Megtanultam, hogy nem kell amiatt megalázkodnom, aki vagyok, nem kell olyanok kegyét keresnem, akik magasról tojnak rám. 🫶

És másokat is.. az érzelmeink másik felén pedig.. Amikor már tudjuk mit kívánunk. Ha egyet kívánhatnánk, más boldogságát helyeznénk előtérbe, akkor is, ha lehetséges, hogy mi nem szerepelünk ebben a képben. Hiszen mindig minden úgy alakul, ahogy meg van írva. Ez a szeretet. A másik ember iránti szeretet és tisztelet. Nem kell kimondanom azt, ami egyértelmű, de szeretném, ha ez valahol érne is valamit. Egyszer talán előttünk áll majd, de itt az ideje, hogy esélyt adjak több útnak is, mert amire a leginkább rájöttem az az idő értéke és nem tudni, hogy lesz-e egyszer. 💌

Itt egy fotó az olvasóról... vagy inkább rólam? 🤗 Legyetek mindig áldottak! 🤗