Egy tabu téma boncolgatása - A halálfélelemről őszintén

Nehéz szavakba önteni ezt a témát, mégis megpróbálnám. Megpróbálnám, mert van egy kicsi rálátásom. Nem igazán szeretek ilyen témákról beszélni, de muszáj, mert valahol a spiritualitásban ez is az élet része.

A legtöbb ember nem szeret beszélni a halálról, mert ez egy olyan szó, amit kimondani is félnek, pedig nem kell így lennie. Ha te is küzdöttél már ezzel a témával, akkor olvasd el ezt a cikket, talán segíthet valamit neked is az, ahogyan ezt én megéltem. 😇

Szembenézni a halál tényével

Ez egy olyan dolog, ami az emberi lét része, bár szívből kívánom Isten mérhetetlen áldásait nektek és azt, hogy 100 éves korodig éltessen titeket, nem hagyhattam ki, ezt a fontos témát, amiről viszonylag kevesen mernek csak beszélni. 

Talán már elcsépeltnek tűnhetnek azok a filmek, amelyekben radikális események hatására megváltoztatják az emberek a nézőpontjukat. Igen... A halál tényének realizálása, ezt teszi az emberrel, perspektívaváltás következik be. Az emberek sokszor erre azt mondják, hogy ezzel ők maguk is tisztában, vannak, hogy értékes az élet, de az én tapasztalatom az, hogy mégsem... Honnan tudom? Azért, mert voltam ilyen szerepben, amikor én is ezt mondtam; persze, tudom! Dehogy tudtam! Már teljesen máshogy élek meg mindent...

Ez a váltás azt eredményezi, hogy hirtelen fontosabbnak tűnnek az érzelmek, más megvilágításba helyezi az életünket, s egyszer csak rájövünk arra, hogy rövid az élet és minél hamarabb meg akarjuk valósítani az álmainkat. Az átutazó cikkben árnyaltan ugyan, de megosztok még ezzel kapcsolatban néhány gondolatot. Amikor feltámad bennünk az élni akarás (amiről azt hittünk, hogy ambiciózus emberként korábban is megvolt bennünk - meg is, csak másféle minőségben), akkor rájövünk, hogy van egy jóságos Isten, aki mélyen belül, a világ valamennyi teremtményében megtalálható, elkezdjük érezni, hogy nemcsak kapcsolódunk hozzá, de szeretjük is őt, s ezáltal tenni szeretnénk valamit másokért. 

Nincs többé halál? - Az elmúlás keresztény szemmel

Igen, bibliai értelemben nincs ilyen, legalábbis annak, aki hisz Jézusban. Ez az eredeti felállás. Minden élet megszűnik egyszer, ahogy írják a könyvek, hát ez a könyv mást ír. Ilyenkor a test életfunkcióinak megszűnése történik, de a halál nem terve Isten teremtési koncepciójának. Jézus elfogadása, szellemi értelemben egy út, s aki hisz, annak ezután sincs halál. Igen, ez elég erős teológia, ám ez kihagyhatatlan a képletből. A földi halál után tehát Mennyei élet következik, ezt nevezzük öröklétnek. 

Hívő emberként mindezek miatt, a halálnak nem kellene rémisztő dolognak lennie, de az elmúlás gondolata senkivel sem bánik kesztyűs kézzel. Mi hívők is ugyanúgy félünk, maximum jobban tudunk egy-egy választ megadni, a bennünk felmerülő kérdésekre. Az emberek nagy része nem érti ezt a létformát, ami majdnem beletörődik ennek a tényébe.

Viszont, most sokkal inkább az érzelmi oldalát szeretném feltárni ennek az egésznek. 😇

A halálfélelem és a pánik

Talán 8-10 év is eltelt azóta, hogy komoly tortúrán ment keresztül a testem és a lelkem. Az immunrendszerem teljesen legyengült, több különböző betegséget is diagnosztizáltak nálam, ráadásul pánikrohamok is gyötörtek éjjelente. Az életemet a félelem uralta, a halálfélelem. A pánik pont így hatott, hiszen rengeteg álmatlan éjjelt sírtam végig úgy, hogy a családom közel 300 km-re volt tőlem. Választ akartam, választ kerestem arra, mi váltotta ki ezt nálam. Erről röviden írtam ebben a cikkben. Több írásom is megosztottam hogyan hat a testre az önvád, szóval most nem ismételgetném magam. A lényeg, hogy ezen a ponton is, mint mindenen, Isten segített át. Bár akkoriban azt hittem, hogy csak ennyi...

A pánik nagyon tud rombolni és egyedül szinte lehetetlen kordában tartani, legalábbis az emberek ezt mondták. Nekem nemcsak, hogy teljesen elmúlt, de utána életveszélyes helyzetekben sem köszönt vissza, innen voltam biztos benne, hogy Isten keze volt a dologban. 😇

A halálfélelem érzésétől meg lehet szabadulni?

Isten azt tanítja nekünk, hogy az érzések néha hazudnak és becsapnak. Ez tényleg igaz; jó érzés becsiccsenteni, de az alkoholizmus rombol, lehet, hogy úgy érezzük kevesek vagyunk, mégis nagy sikert aratunk és még sorolhatnánk. Nem szabad mindig az érzelmekre alapozni! Azt hiszem a halálfélelem minden ember életében természetes. Általában az emberek azért félnek, mert nem tudják, mi lesz utána, félnek, hogy megszűnnek létezni. Illetve azért, mert ragaszkodnak az életükhöz és félnek, hogy nem élik meg azt, amit szeretnének. Ez utóbbit át tudom érezni. Ha hiszel Istenben, akkor már nem kell félned amiatt, hogy mi lesz azután, mert biztos; bérelt helyed van Jézussal, az Atya jobbján. 

Ám elgondolkodtam ezen; hogy volt időszak, amikor még én is rettegtem attól, vajon egyszer, ha menni kell, hová kerülök... sok más ember most szintén itt tart... felismertem, hogy a semmitől való rettegés útját már bejártam egy párhuzamos sztrádán. Most már tudom, hogy egyszer odaát mi következik... De attól még tudom, hogy itt rengeteg tervet kell beteljesítenem a Földön. Ez ugyanúgy félelemre adhat okot...😇

Kikezdhetetlen alapok eszkábálása?

Meg kell küzdeni azért az életben, hogy elfogadjuk a válaszokat. A halál tényével kapcsolatban ez tényleg így van. Nem az a helyes, ha azt gondoljuk, ez nem történhet meg és még a gondolatát és elássuk valahová mélyre, sokkal inkább, ha azt tápláljuk be, hogy igen, az emberi élet véges, de Isten nem hagyja, hogy idő előtt ilyesmi történjen. Ez a teremtménység lényege. Persze amíg idáig eljut az ember, nagyon sok "kikezdhetetlennek tűnő alapot" eszkábál magának. Bíz az orvostudományban, a helyes életmódban, a jó génekben, aztán... rájön, hogy ez nem mindig elég. 

Szerintem senki nem várhatja azt magától, hogy ne féljen az elmúlástól. Ezért ne vádoljuk magunkat, hogy félünk attól, ami természetes. Csupán emlékeztetnünk magunkat, hogy az élet csak egy állomás, nem a végállomás. Hiszem, hogy ha ezt átadjuk az embereknek, akkor olyan útravalót adunk, ami akár örökre segítheti őket. Örökre... Jézus azt mondta; "aki él és hisz énbennem, az nem lát halált."

Mit gondol Isten arról, amikor félünk? Az Úr nem bombáz üres ígéretekkel minket. A "ne félj" ,nem egy utasítás, hanem egy szeretetteljes válasz, vigasz, mintha egy szülő azt mondaná, vigyázok rád. 😇

Okkal félni? Kell-e?

De mi van, akkor, amikor konkrét okunk van félni? Életmódunkból vagy egészségügyi állapotunkból kifolyólag? Egyszer erre egy nagyon konkrét ige jött szembe; "Béke veled, ne félj, nem fogsz meghalni." Égi Apánk útján csak akkor tudunk végig menni, ha maximálisan megbízunk benne, de ez néha nagyon nehéz, mert ott van az érzés…a félelem… ott vannak közben a tények és az ezzel járó nyomás. 

Az biztos, hogy amikor veszélybe kerül az ember egészsége vagy más veszélyhelyzetbe kerül, akkor minden más hátrébb kerül az életében. Írtam arról, hogy hirtelen milyen fontos lesz az is, hogy megélje az álmát stb., mégis nagy ellentmondás ebben az egészben az, hogy közben maga az élet felértékelődik, már minden apróságban az élet jeleit látja meg, s az ember egészsége első helyre kerül, a szeretteivel töltött idő százszor fontosabb lesz, stb. Nem rohan, inkább lelassul, hallgatja a csendet és szemléli a mindenséget. És ilyenkor értelmet nyer az ige, amit hívők és nem hívők egyaránt hallottak már; "Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy.." Ennyire meghatározó Isten jelenléte. 

Itt a bevált recept; Olyan nem lesz, hogy ez elmúlik, talán hívőként sikerülhet ez, de ne leküzdeni akarjuk az érzést, hanem gyökerezzünk meg az Istenbe vetett hitben. Ez különösen nagy nehézség a próbatételek alatt lényeges. A legfőbb védelmi zsoltár, a 91-es zsoltár azt mondja; "Hosszú élettel elégítem meg." Amikor Krisztus feltámadt, az a halálon vett diadal volt… ezt jelenti hinni…hogy az örökkévalóhoz tartozunk. A hívő úgy erősödik lelkileg és úgy halad előre, hogy mindig Isten ígéreteibe kapaszkodik. 

Nincs ijesztőbb, mint amikor az irányítás átkerül valaki más kezében, de azt hiszem életünk kormányát úgy tudjuk a legmagabiztosabban fogni, ha hagyjuk, hogy maga a Teremtő vezessen az úton és bízzunk benne, hogy megéljük itt a nekünk szánt időt és sorsot. Igazából végig ő vezetett, csak nem láttuk meg. Néha csak ennyit tehetünk; hogy hiszünk és bízunk Istenben, hogy még sokáig itt leszünk. 😇

91. zsoltár:

"Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az. Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és pánczél az ő hűsége. A dögvésztől, a mely a homályban jár; a döghaláltól, a mely délben pusztít. Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését! Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban. Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt. Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat."